2012
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Magyarország Köztársasági Elnöke
Magyarország értelmisége 1989 óta először kerül közös véleményre valamely kérdésben, ami egyfelől vissza nem térő és kiaknázható potenciál a nemzet számára, de másfelől fenyegető jövőkép lehetősége. Kövér László Elszalasztott esélyek után1 című 1996-os tanulmánya szellemében ma azt mondhatjuk, hogy újra formálódóban van a magyar értelmiség, akiket „a közösség élete és érdekei iránt való helyes érzék” vezérel (amint azt Bibótól idézi). A nemzetnek most valamiképpen le kell ráznia magáról a megszégyenülést. Ha ez nem történik meg, annak senki által sem kívánt hatásai lehetnek. Az igaztalanul szerzett fokozatot mindannyian elítéljük, akik magunk tisztességes munkát végzünk, s ez a vélemény mára feltartóztathatatlanul végiggyűrűzött a társadalmon. Ezzel szemben az erkölcsi és politikai válság annál tovább mélyül, minél később történik kibontakozás a jelenlegi torz és kínos helyzetből, és minél lanyhább ez a döntés. Határozott jövőképet kell teremteni ahhoz, hogy elkerülhető legyen a társadalmi nyugtalanság és a bizalomvesztés végső felülkerekedése. Amellett, hogy olyan köztársasági elnök jelölését várja most a megingott bizalmú ország, akinek lehet ismerni a felelősségről alkotott elképzelését, a nemzet nem kerülheti meg azt sem, hogy tisztában legyen a Schmitt Pált követő köztársasági elnöknek a hasonló össz-nemzeti kérdésekben, és konkrétan a mostani helyzetet kirobbantó ügyben tanúsított véleményével, szerepvállalásával és helyzetmegoldó képességével. Ehhez az is szükséges, hogy kiállását ismerjük a Schmitt-ügyben, amellett, hogy kompetensként tekinthessünk rá és valóban megkérdőjelezhetetlenül a nemzet egységét lássuk benne.
A változás azonban nem jelenthet politikai értelemben is teljes fordulatot, egy ellenzéki pártok által támogatott elnök semmilyen formában sem teremtene kedvező közhangulatot az elnöki intézmény és a kormány közötti súrlódások következtében. Ugyanakkor egy kormánypárti politikus megválasztása tovább erodálná a politika hitelét és kedvezőtlen esetben akár a helyzet eszkalálódásához vezetne, emellett nem volna alkalmas a köztársasági elnöki intézmény becsületének visszaállítására és a pártsemlegesség megteremtésére. Ki kell mondanunk, hogy a nemzet iránti felelősséget ezek az eshetőségek nem alkalmasak közvetíteni, és meg kell fogalmazzuk a mindezen kritériumoknak megfelelő, helyes döntést.
Magyarország következő köztársasági elnöke egy olyan köztiszteletben álló konzervatív ember kell, hogy legyen, aki a mostani válsághelyzetben felelősen foglalt állást a kikezdhetetlen tisztesség mellett. Az események láncolatában meg lehet találni ezt az embert.
A morális és társadalmi stabilitás helyreállítása nem odázható tovább, a nemzet hite és reménye az összeomlás küszöbén inog, és lenne ez akkor is így, ha Schmitt Pál nem érdemtelenül szerezte volna fokozatát. A hivatalban lévő legfőbb közjogi méltóság súlyos gyanúba került, nem testesíti meg a nemzet egységét, kirívó népszerűségvesztésen ment át, ma nem támogatja a nemzet jelentős része, és szinte senki a már az álláspontját mind egységesebben kinyilvánító magyar értelmiség közül.
Posztján utódát most közmegegyezéssel kell ahhoz megválasztani, hogy tekintélye alkalmas legyen az értékválságból erkölcsi megtisztulásba vezetni országunkat. A közvetlen, nép általi köztársaságielnök-választás jelenti ezt a lehetőséget. Ez a lépés a jelenlegi, megingott tekintély miatt ma vált időszerűvé. A kormánynak van lehetősége olyan embert jelölni, aki egyrészt meg is nyerhetné a közvetlen választást, másrészt akinek révén visszaszerezheti 2014-ig az amúgy rövid időn belül megsemmisülő bizalmat.
A kormány kénytelen mindent megmozgatni, hogy az ellenzéki pártok vitorlájából kifogja a szelet, ez azonban kevés az ország boldogulásához. Ehhez a nemzetre kell bíznia a sorsa feletti döntést. A jelenlegi kormánypártnak is az az érdeke, hogy egy ilyen személyt jelöljön, levonja a választók előtt a konzekvenciákat, és végleg leszámoljon a pártok által választott elnöki intézménnyel, kivédve ezzel a jelenleg legsúlyosabb támadási lehetőséget. Egy feddhetetlen jelölt nélkül ennek éppen az ellenkezőjét érné el a kormányzópárt, és magára zúdítaná a kételkedők haragját és az érzelmileg elkötelezett támogatók bizalomvesztését.
A közvetlen választással védhető ki mind a köztársasági elnököt, az intézményt, és rajta keresztül a kormányt ért kritika. A nemzet pedig egy olyan elnököt fog választani, akiben megtestesülnek mindezek a várakozások. Ugyanezt megteheti a kormánytöbbség is saját hatáskörében, de lényegesen kisebb az esélye annak, hogy felkéréséhez találna ilyen jelöltet, és ha mégis, támogatottsága messze elmaradna attól, mintha akár ugyanazt a személyt közvetlen választás révén a magyar nemzet hatalmazza fel.
A 22 éves demokratikus Magyarország története eddigi egyik legfontosabb népszavazása elé nézhet, és ez a népszavazás meghozhatja egyben a legjelentősebb nemzeti egységet a megfelelő személy jelölése esetén.
1. megjelent: Farsang Á., A (magyar) értelmiség hivatása, Mundus, 1997
